UTÓHANG

 

 

 

G-Dogg leragasztotta a dobozt, és a tetejére csapott.

— Ezzel már nem lesz gond — szólt. — Maradt még valami, Jackie?

A dekás kinézett a dobozok, táskák és bútorok magasra tornyozott kazla mögül. Éppen leltározta a nappalijában összehordott jókora kupacot. A haját összefogta, és szokott hibátlan utcai vagy munkaruhája helyett kinyúlt pólót és farmert viselt. Most megrázta a fejét.

— Azt hiszem, ennyi volt — mondta. — Kezdhetjük a berakodást. G-Dogg a dobozt két másik tetejére tette, aztán lehajolt, hogy az egészet felnyalábolja.

— Úgy látom, Lothan nem jött át segíteni a költözködésben — dörmögte.

— Lothan általában felszívódik, ha meg kell fogni a dolog végét — mosolygott Jackie. — De később majd eljön az új lakásomba, hogy segítsen a végső simításokat elvégezni.

— Mágikus biztonsági rendszer? — érdeklődött Kellan. Most lépett be a lakás nyitott ajtaján Orionnal együtt. Jackie bólintott, Orion pedig felkapott egy dobozt, és követte G-Doggot lefelé a lépcsőn. Lent Ezüst Max várta őket a teherautóval. Kellan végignézett a szinte teljesen kiürült, falakig lecsupaszított lakáson, amely már csak a takarításra várt.

— Még mindig alig hiszem, hogy elköltözöl innen — fordult Jackie-hez, aki csak rándított egyet a vállán.

—  Már ideje volt, hogy továbbálljak — jelentette ki. — Az én szakmámban nem tanácsos túl sokáig egy helyben maradni. Az emberek most majd egy darabig találgathatnak, hol lakom.

— Hát, nem olyan szép helyen, mint itt, az biztos — jegyezte meg Kellan, mire Jackie újra csak vállat vont.

— Vannak más előnyei, azok most jól fognak jönni — mondta mindössze, és Kellan inkább ejtette a témát. Valami azt súgta neki, hogy Jackie nem a levegőváltozás kedvéért költözik; de a dekás további információkat nem óhajtott közölni, úgyhogy ő sem kérdezősködött. Már azt is nagyra becsülte, hogy Jackie bízott benne annyira, hogy a segítségét kérje a költözéshez. Tudta, hogy élete hálózaton kívüli részét a dekás igyekszik megtartani magának.

— Na és — váltott témát Jackie — te és Orion meddig vártok még a lakáskereséssel?

Kellan elpirulva vállat vont.

— Nem hiszem, hogy már készen állnánk az ilyesmire. A dekás erre csak nevetett.

Mindketten megfogtak egy dobozt, és elindultak lefelé, közben elhaladtak G-Dogg és Orion mellett, akik már visszafelé jöttek. Az ork és a tünde éppen a Seattle-i Pusztulat legutóbbi bandaösszecsapásait tárgyalták, mintha csak sporteredményekről csevegnének. A Tüskék és az Ősiek között mostanában újra fellángolt a harc. G-Dogg úgy vélekedett, hogy a Tüskék ezúttal valóban nagyot ütnek majd, Orion viszont arra számított, hogy az Ősiek hatékony segítséget fognak kapni Tir Tairngire-ból, mivel a tünde nemzetnek érdekében áll, hogy fenntartsa a dél-Seattle-be vezető föld alatti csatornáit. G-Dogg azon töprengett, hogy a két banda végül felismeri-e a Pokolkutyák fenyegetését, akik a 405-ös körzetre tartanak igényt, és összefognak-e a közös cél érdekében; vagy annyira legyengítik egymást, hogy a Pokolkutyák könnyűszerrel megtámadhatják az egyik vagy mindkét bandát.

Ezüst Max a járdaszegélynél várakozott a teherautójával, bár amikor leértek, éppen a közvetlenül előtte parkoló csinos versenymotor tanulmányozásával volt elfoglalva. A törp szakértő szemmel vizsgálta a járgány motorját; magában bólogatva követte végig a mindenfelé tekergő csöveket és szelepeket.

Amikor Orion és G-Dogg is leért Jackie kis heverőjét cipelve, a tünde odakiáltott a válla felett.

— Mit gondolsz, Max, tudnál vele valamit kezdeni?

— Persze — húzódott mosolyra a törp szakállas arca. — Az ‘59-es Yamaha felépítése elég stabil, csak néhány új csatlakozó és egy tuning kell, esetleg egy nagygenerál. Talán be tudok tenni neked egy jó kis feltöltőt is.

A rigó szemmel láthatóan alig várta, hogy belemászhasson a motorba, szétkaphassa és egy még jobbat rakjon össze belőle. Orion elvigyorodott, és segített G-Doggnak a teherautóba emelni a kanapét.

— Ez csodás — szólt. — Szívesen besegítenék én is.

— Túl van tárgyalva.

A csomagteret egykettőre telerakodták, Jackie lakását lezárták, és már úton is voltak az új lakás felé. Kellan és G-Dogg a teherautó fülkéjében utaztak Ezüst Maxszal, Jackie-t követve. Orion szorosan mögöttük jött. Útközben elmesélték Maxnak a Tir Tairngire-beli kalandjaikat. A törp leszögezte, hogy ő átvitte volna őket a viharon a Zuhatagban, ha ő vezette volna a HFR-t, és sajnálta, hogy kimaradt az egész buliból.

James Telestrian gondoskodott a zökkenőmentes hazaútról elismerése jeléül és mindazért cserébe, amit a vadászok megtudtak — kiegészítve Marc Thierault jegyzeteivel és az ígérettel, hogy titokban tartják a Midnighttal és Hajnalcsillaggal történteket. Tir kormánya, ha fel is figyelt a Zuhatag Hegységben a „szokatlan időjárási jelenségekre”, úgy döntött, nem bolygatja az ügyet — jobbnak látta azzal elintézni az egészet, hogy ez is csak a Felébredt világ egy újabb furcsasága.

 

 

A gyéren megvilágított dolgozószobában Lothan éppen az utolsó adatokat vitte be a drót nélküli billentyűzet segítségével, majd kiadta a gépnek az utasítást, hogy titkosítsa a fájlt, és mentse el a jelszóval védett személyes adattárába. Elégedetten dőlt hátra a súlyos, nyikorgó bőrszékbe. A számítógépekkel szembeni örök bizalmatlansága ellenére el kellett ismernie, hogy így sokkal biztonságosabban tárolhatók az adatok, mint ha egyszerűen leírná őket. A bonyolult titkosítással az információ biztosabb helyen van, mint egy lezárt doboz mélyén.

Leírt mindent, amire emlékezett Marc Thierault rítusából és kutatási jegyzeteiből, és hozzátette a saját megfigyeléseit Hajnalcsillaggal kapcsolatban, és persze az igazi nevét is. Lothan beleegyezett, hogy az eredeti fájlt átadják Telestriannak, és hogy titokban tartsák mindazt, amit láttak és tapasztaltak a Tir Tairngire-beli kirándulás során; de annyira nem volt bolond, hogy szépen el is felejtse az egészet. Végtére is sosem lehet tudni, mikor jön még jól az efféle információ.

A troll mágus nagyot sóhajtott, felemelte az asztalról a tönkrement jade amulettet, és nézte, ahogy szakadt láncán himbálózik. Hatalmas markában az amulett egy játékszerre hasonlított.

A kő megrepedt, és elszenesedett, és alig pislákolt körülötte a mágikus aura. Miután Hajnalcsillagot visszaűzték, a nyaklánc láthatóan minden varázserejét elvesztette. Kellan úgy döntött, hogy elássa a barlang földjében, ahol apja elesett; így rója le tiszteletét a férfi előtt, akit sosem ismert igazán, és ezzel temeti el a múltat, hogy ezután a jövőbe tekinthessen. Megkérte Lothant, hogy tanítsa meg, hogyan kell új amulettet bűvölni, olyat, ami már valóban teljesen az övé.

Azt már nem tudta, hogy Lothan később kiásta az amulettet, amikor hátramaradt, hogy lezárja a barlangot, ahogy azt sem, hogy a kő visszatért Seattle-be. Nem is kellett tudnia. Lothan megértette, hogy Kellan le akarja zárni a múltat, de ahhoz túlságosan gyakorlatias volt, hogy egy ilyen potenciális kincset hagyjon a föld és a kövek alatt heverni — ki tudja, nem lehet-e még hasznosítani az aranyban és jádéban rekedt asztrális maradványokat.

Lothan újra felsóhajtott, majd felnyitotta az asztalon várakozó teakfa dobozkát, óvatosan belehelyezte az amulettet, és a láncot összetekerte a tetején. Aztán rácsukta a fedelet, mire egy pillanatra halvány arany ragyogás lobbant fel a doboz körül. Egy újabb intésére a doboz a levegőbe emelkedett, és a falakat beborító polcokhoz lebegett, ahol elfoglalta az egyik üres helyet a rengeteg könyv és a hosszú élet mágiatanulmányai során felgyülemlett mindenféle csecsebecse között. Ebben a pillanatban a számítógép jelzett, hogy befejezte a fájl titkosítását. Lothan rápillantott a képernyőn felvillanó üzenetre, majd bezárta az ablakot és lekapcsolta a monitort. Hát ennyi. Felállt, megállt az ajtó mellett, hogy lekapcsolja a villanyt, aztán bezárta, az ajtót, és az árnyakra bízta a szobát minden tartalmával együtt.

 

 

Jackie Ozone, immár egyedül az új lakásában — amely egy alig átalakított raktárban volt — keresztbe vetette lábát az egyik kényelmes széken a dobozmetropolisz kellős közepén. A kicsomagolás és fizikai otthona berendezése még várhat, először sürgősebb ügyeket kell elintéznie.

A szobát nem világította meg más, mint a redőny résein átszűrődő halogén- és neonfények. De Jackie-nek nem is volt szüksége fizikai fényre: figyelme az agyát betöltő virtuális világ felé fordult, amely a vékony száloptikai kábelen át a kiberdekkből tekergett egészen a fején levő króm jackig.

Lassan készítette el új virtuális alakmását, rétegről rétegre haladva, akár az agyagot megmunkáló szobrász. Az új Mátrix-perszona kialakítása lassú és alapos munkát igényelt. Na persze vannak előre gyártott sablonok és virtuális „bábuk” is, amelyeket bárki egy perc alatt letölthet magának. A kettő között körülbelül akkora a különbség, mint a turkálóban találomra begyűjtött rongyok és a divattervező testre szabott kreációja között. Egy Jackie-hez hasonló dekás soha nem alacsonyodna le addig, hogy konfekciós perszonát vegyen.

Sajnálta régi ikonját — jó szolgálatot tett, és az árnyak között Seattle-szerte ismerték — de éppen ez volt a gond. Ha a legkisebb esély is megvan rá, hogy a leírása valahogy kiszivárog a Cross rendszeréből… nem szabad kockáztatni. Az új Mátrix-identitása még sokkal jobb lesz. Jackie próbált kihívásként tekinteni a feladatra, és nem visszalépésként.

Annyira elmerült a munkában, hogy alig vette észre a való világban felhangzó kopogást. Ahogy meghallotta, készenléti állapotba állította a perszonatervet és a dekket, lekapcsolta a műérzetet, és az érzékeit visszatérítette a valóságba. Amikor sikerült, majdnem felugrott a székről.

A bejáratnál állt valaki, aki belülről kocogtatta az ajtót. Az illető egy vékony ázsiai férfi volt elegáns bőrkabátban, szűk, sötét pólóban és farmerben. A kezét kesztyű fedte, a szemét pedig sötét árnyékoló takarta. Ebből Jackie megtudta, hogy a férfi optikai erősítéssel rendelkezik, úgyhogy a sötétben is jól lát. A dekás első mozdulatával a szék mellett heverő táskája felé nyúlt, ahol a pisztolya lapult a tokjában.

— Ne tegye — szólt rá az idegen. — Ha bántani akarnám, már megtettem volna.

Jackie megállt. A férfinak ebben igaza volt, ráadásul ha fegyver van nála, akkor neki már nemigen lenne ideje előbányászni a sajátját.

— A biztonsági rendszeren van még mit fejleszteni — szólalt meg csevegő hangon a férfi. Az ajtófélfában vállmagasságban elhelyezett kis dobozban zöld fény pislákolt.

— Tud valamit ajánlani? — kérdezte Jackie, mire a másik bólintott.

— Vannak még összeköttetéseim itt-ott.

— És az ön képességei sem rozsdásodtak még be, Mr….? A férfi erre elmosolyodott.

— Fox. Szólítson Mr. Foxnak. Nos, még nem teljesen — jegyezte meg. — De nem azért jöttem, hogy bajt okozzak — biztosította Jackie-t. — Csak beszélni szeretnék önnel.

— Ideszólhatott volna — tett szemrehányást a dekás. — Vagy legalább kopoghatott volna.

— Kopogtam. De ön mással volt elfoglalva.

— Mit akar? — kérdezte Jackie, de már előre tartott a választól.

— Mint mondtam, vannak még összeköttetésem itt-ott, például a Cross Applied Technologies-on belül is. Nem értettem, hogy a Seraphim elit alakulata, miután sikeresen bekerített egy árnyvadászcsapatot, miért kap hirtelen visszahívási parancsot; és ha már itt tartunk, azt sem tudtam, hogy jöttek egyáltalán rá, mi folyik Tir Tairngire-ban. így hát kicsit körülnéztem. A hírek gyorsan terjednek egy cégen belül, különösen, ha a vezérigazgatóról és egy magas szintű megbeszélésről van szó.

— És mit derített ki? — kérdezte Jackie. Igyekezett udvariasan érdeklődő arcot vágni.

— Megtudtam, hogy a Cross közvetítője Seattle-ből kapott egy információt, amelyet korábban Midnight lopott el a Nightingale-ből, és amely szerint egy bizonyos korábbi ügynök még mindig életben van, és itt tartózkodik északnyugaton. De utóbb a hír kacsának bizonyult. Ebből egyértelműen látszik, hogy valaki hozzányúlt az adatokhoz — vagy még az eladás előtt, hogy a közvetítőt még jobban meggyőzze, vagy ami még valószínűbb, az eladás után, hogy leállítsa a cég akcióját.

— És miért mondja el mindezt nekem?

Fox ismét vállat vont.

— Szakmai tisztesség — szólt. — Gondoltam, egy olyan kiváló dekás, mint ön, aki közeli munkakapcsolatban áll Lothannal és Kellannel, és akit Lothan olyan nagy becsben tart, hogy még azzal is megbízza, hogy arról a korábbi céges ügynökről információkat ásson elő — egyszóval, hogy ön biztosan elismeréssel adózna bárkinek, aki sikeresen elvégez egy ilyen feladatot.

— Hát, biztos nem volt könnyű — jegyezte meg Jackie.

— Én is pontosan így gondolom. Akkor bizonyára megérti, hogy egy közvetítőnek milyen sokat jelenthet egy olyan ember segítsege, aki efféle teljesítményre képes, bármi is motiválta erre. Az ilyen értékes munkaerőre oda kell figyelni, nem gondolja?

— Kétségtelenül.

— Örülök, hogy ön is így látja. Tessék — vett elő a belső zsebéből egy vékony kártyát, amelyet az egyik dobozhalom tetejére helyezett. — Ez talán érdekelni fogja. A biztonsági rendszerével kapcsolatban pedig hamarosan jelentkezem.

Jackie halványan elmosolyodott.

— Azt hiszem, tudja, hol talál meg.

Fox hasonló mértékű mosollyal válaszolt.

— Arra számíthat — szólt, majd halkan kinyitotta az ajtót, és kilépett a gyér megvilágítású folyosóra. Az ajtó csendben becsukódott mögötte, és a jelzőberendezés dobozában pirosra váltott a zöld fény.

Jackie félretette a dekket, kikászálódott a székből, és odament az otthagyott kártyához. Megnézte az egyszerű betűtípussal írt néhány sort, és lassan bólogatott.

 

 

Kellan és Orion együtt érkeztek a Dante Poklához. Newt, a kidobó beengedte őket a partikölykök és a többi reményteli várakozó egyre növekvő sora előtt, a szokásos panaszok és füttyögés kíséretében.

A klub fő szintjei alatt elhelyezkedő Purgatóriumot ugyanolyan pazarló gazdagság jellemezte, mint a Dante többi részét. A tálalóban ínycsiklandó előételek, jégbehűtött pezsgők és bűnre csábító édességek sorakoztak. Egy nyolcszögű asztal távolabbi végén Toshiro Akimura ült elegáns sötét öltönyben, kék-arany színekben játszó nyakkendőjét japán motívumok díszítették. Mellette Lothan foglalt helyet, aki most halkan csevegett a közvetítővel. Candor-Brie botja egy székhez támaszkodva pihent. A troll mágus szimbólumokkal telehímzett köntösét viselte, hozzá az alkalomra finom anyagú sötét köpenyt öltött, és frissen tisztított csizmát húzott.

— Gyertek be — intett a most érkezetteknek Akimura. — Szolgáljátok ki magatokat!

Nem sokkal később érkeztek még néhányan. G-Doggon igazán jól mutatott a hajszálcsíkos öltöny és a sötét mellény, óralánccal kiegészítve. Liada sötétzöld köpenyt, rövid ujjú topot és fekete nadrágot viselt. Ezüst Max, a törp, kivételesen levetette örökké olajfoltos overallját, és helyette csinos zakót húzott pólója és gondosan felhajtott nadrágja fölé. Kellant már meg sem lepte, hogy Jackie Ozone-t látja belépni, pedig minden ügyfele tudta, hogy a dekás jobban kedveli a virtuális találkozókat. Kellan viszont azt is tudta, hogy barátai gyakrabban láthatják őt hús-vér formájában.

— Na, milyen az új lakás? — kérdezte Jackie-t.

— Alakul — felelte a dekás. — Most kaptam egy új biztonsági rendszert, ami még a régi lakásoménál is jobb. Nem árt vigyázni a szomszédokkal — kacsintott, mire Kellan nevetett.

Aztán mindenki Akimurára nézett, aki hátratolta székét, és felállt.

— Mindannyian ismertek már — szólt, miután mindenki elhallgatott. — Néhányan a többieknél is jobban — pillantott Kellanre. A lány válaszul rámosolygott. — De azt mindnyájan tudjátok, hogy már régi motoros vagyok a szakmában.

— Bizonyos mércével mérve — dörmögte Lothan, de azért úgy hogy mindenki meghallja. Néhányan kuncogtak.

— Az utóbbi idők eseményei hatására — folytatta a közvetítő — arra az elhatározásra jutottam, hogy lezárok néhány régebbi kapcsolatot, és új pozíciót alakítok ki magamnak az árnyak között. Mr. Fox tehát megnyitja boltját Seattle-ben. Egy időre ugyan kiestem a körforgásból, de arról mindenkit biztosíthatok, hogy egy üzletet azért még össze tudok hozni. Régi kintlévőségeim felszámolásának köszönhetően az anyagi források rendelkezésemre állnak. Ami még hiányzik: a megbízható munkatársak. Profikra van szükségem, akik ismerik a szakmát, és jól végzik a feladatukat; akik semmilyen lehetőséget nem hagynának ki, és képesek az önálló munkára.

Ekkor mindenki hangos pukkanásra lett figyelmes: G-Dogg kibontott egy üveg pezsgőt. Kellan nem állta meg mosoly nélkül, ahogy mindenki egyszerre a fegyveréért nyúlt — amelyek jelenleg szép rendben várakoztak a Pokol ruhatárában, vagy már eleve otthon maradtak. Az ork megeresztett egy vigyort az ijedelem láttán, aztán poharakat kezdett osztogatni, és mindenkinek öntött.

— Hát akkor — emelte fel poharát Akimura — ha érdekel titeket a dolog, szívesen tekintenék minden jelenlevőre leendő munkaerőként az új vállalkozásban, úgy is, mint egy tehetséges, megbízható csapat szilárd magjára. Persze bárki úgy is dönthet, hogy inkább csak ezen a kellemes estén vesz részt… Nos, mit gondoltok?

Mielőtt bárki válaszolhatott volna, Kellan megköszörülte a torkát, mire minden szem felé fordult.

— Csak azt akartam elmondani, hogy mint mindenki, én is elkövettem néhány hibát, mióta Seattle-be értem — szólt, majd nagyot nyelve elhallgatott, és végignézett a feszülten figyelő arcokon. — De szerencsés vagyok: mindig voltak barátaim, akik támogatnak, még akkor is, ha csak eltolom a dolgokat, és olyasmibe ütöm az orrom, amibe nem kéne. Azért jöttem Seattle-be, hogy megtudjam, mi történt a családommal, és hogy kivívjam a megbecsülést az árnyak között; és remélem — itt Orionra pillantott, aki visszamosolygott rá —, vagyis úgy gondolom, hogy találtam családot is, lehetőségeket is — nemcsak profikat, akikkel dolgozhatok, hanem társakat is, akikben megbízom.

Akimura elismerően felemelte poharát, és a többiek azonnal követték példáját.

— A bizalomra és a becsületre az árnyak között — szólt, és mindenki koccintott a szomszédjával.

— Erre én is iszom — szólalt meg Jackie, de olyan halkan, hogy csak Kellan hallja meg. A lány elkapta a dekás pillantását, és csilingelve összekoccintották poharukat.